fagyott körök
A nap megvilágítja a szememben lévő vak foltokat
és ezüstcsíkok nyaldossák a retinám
ahogy látom a létem kiterjedéstelen körök rajzolása
a grafit puha és nyomot is hagy
a bőr ég
olyan verset kéne írni amiben az összhang maga a lenyomat
olyan verseket ír amiben az összhang maga a lenyomat
harmónia
ordíts bele na
ordíts már bele
ez csak egy barlang ahol a falra fagyott a visszhang
ez csak egy visszhang aminek a hangszalagjaira fagyott a barlang
lyukat beszélsz a gyomromba mindig
én ötödikig logopédushoz kellett járjak
hagyjál már
igen, te
zenél az ablakom és kopogtat a gerincemen
majd kinyitom a homlokom és kiszalad rajta az inger mint egy őrült madár
az árnyékában már csökken a túlnyomás
húzd-húzd-húzd
nahát hogy a magánynak kell kárpótolni érte
no
eltaláltam és most csipog a tenyerembe zárva
nem, nem, nem szűnik a lárma
az agyam belelüktet a prosztatám is megnagyobbodott
tejet iszunk
lábunkat fejünk fölött lóbálva
tarkónkat béranyánk simogatja
arcátlan mosoly
nyilvánvaló, hogy kimondani nem fogom
de tudom: megfejlek
megfejlek bizony
megfejtelek
vagy a kedvedért
kötél leszek egy cirkuszi mutatványban
érted jönnek vissza tavasszal a lódarazsak
érted megyek el téli álmodni
tudod hogy a jég ragaszt
megint kiszakitottad a farmerom, és igy kinéznek majd a diszkóból
amibe sose mentem be
és mégis vért kellet adnom a belépőért
persze magamtól miután rám kenték a sort ami mögöttem állt
a következőt
és ezüstcsíkok nyaldossák a retinám
ahogy látom a létem kiterjedéstelen körök rajzolása
a grafit puha és nyomot is hagy
a bőr ég
olyan verset kéne írni amiben az összhang maga a lenyomat
olyan verseket ír amiben az összhang maga a lenyomat
harmónia
ordíts bele na
ordíts már bele
ez csak egy barlang ahol a falra fagyott a visszhang
ez csak egy visszhang aminek a hangszalagjaira fagyott a barlang
lyukat beszélsz a gyomromba mindig
én ötödikig logopédushoz kellett járjak
hagyjál már
igen, te
zenél az ablakom és kopogtat a gerincemen
majd kinyitom a homlokom és kiszalad rajta az inger mint egy őrült madár
az árnyékában már csökken a túlnyomás
húzd-húzd-húzd
nahát hogy a magánynak kell kárpótolni érte
no
eltaláltam és most csipog a tenyerembe zárva
nem, nem, nem szűnik a lárma
az agyam belelüktet a prosztatám is megnagyobbodott
tejet iszunk
lábunkat fejünk fölött lóbálva
tarkónkat béranyánk simogatja
arcátlan mosoly
nyilvánvaló, hogy kimondani nem fogom
de tudom: megfejlek
megfejlek bizony
megfejtelek
vagy a kedvedért
kötél leszek egy cirkuszi mutatványban
érted jönnek vissza tavasszal a lódarazsak
érted megyek el téli álmodni
tudod hogy a jég ragaszt
megint kiszakitottad a farmerom, és igy kinéznek majd a diszkóból
amibe sose mentem be
és mégis vért kellet adnom a belépőért
persze magamtól miután rám kenték a sort ami mögöttem állt
a következőt
ha hajam lett volna komolyabban vesznek
a genetika egy kurva
menj menj csak hagylak
azért születtem elvégre is hogy csillámport szórjak utánad
hogy láthatatlan legyek
de mögötted állva csak a fák szeretnek
mikor aludni próbálok
újra kancsal leszek
hogy emlékezzek arra a szemüvegre
amire véletlenül mindig rá akartam ülni
a lencse te vagy
te huncut
te szarrágó
a tejhez ugye péksütemény dukál
a pénztárcám üres
az üresem pedig léleknek látszik
az üresem üresnek tetteti magát
pedig csak egy kő amibe valaki bele akart harapni
hogy várat építsen odabent magának
lyukat emésztesz a gyomromba mindig
papírba takarózok
tekergek
ahogy az a lény is akit nagymamám mankójával díszítettem fel
már nem vár a falnál
vagy az egyik csatornán engedte lefolyni magát
vagy a másikon
apa apa
hol vagy na?
ki segíti így át ezt a szipirtyót a végén?
a zebrán lovak vágtáznak
tuti belevakulnék, ha muszáj lenne ennek is a szemébe néznem
a tüdőm passzív agresszív lévén köhögésre ingerel
amint megtudtam hogy amit eddig tejnek hittem vér volt
ki is hányom
és a tócsa közepén rám kacsint egy fénytörés
egy üres álomcsavar
integet hogy illesszem be oda
ahol a nap megvilágítja a szememben lévő vak foltokat
legyen
hát
.
a genetika egy kurva
menj menj csak hagylak
azért születtem elvégre is hogy csillámport szórjak utánad
hogy láthatatlan legyek
de mögötted állva csak a fák szeretnek
mikor aludni próbálok
újra kancsal leszek
hogy emlékezzek arra a szemüvegre
amire véletlenül mindig rá akartam ülni
a lencse te vagy
te huncut
te szarrágó
a tejhez ugye péksütemény dukál
a pénztárcám üres
az üresem pedig léleknek látszik
az üresem üresnek tetteti magát
pedig csak egy kő amibe valaki bele akart harapni
hogy várat építsen odabent magának
lyukat emésztesz a gyomromba mindig
papírba takarózok
tekergek
ahogy az a lény is akit nagymamám mankójával díszítettem fel
már nem vár a falnál
vagy az egyik csatornán engedte lefolyni magát
vagy a másikon
apa apa
hol vagy na?
ki segíti így át ezt a szipirtyót a végén?
a zebrán lovak vágtáznak
tuti belevakulnék, ha muszáj lenne ennek is a szemébe néznem
a tüdőm passzív agresszív lévén köhögésre ingerel
amint megtudtam hogy amit eddig tejnek hittem vér volt
ki is hányom
és a tócsa közepén rám kacsint egy fénytörés
egy üres álomcsavar
integet hogy illesszem be oda
ahol a nap megvilágítja a szememben lévő vak foltokat
legyen
hát
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése