a --- végletekig történő idegestése

Üdvözlet
Valaki Távozik
Üdvözlet innen
És itt már soha többé nem akarok



Elég
Sziasztok, vagy ahogy Hugo Ball bácsi mondaná:
gadji beri bimba glandridi laula lonni cadori / gadjama gramma berida bimbala glandri galassassa laulitalomini / gadji beri bin blassa glassala laula lonni cadorsu sassala bim / gadjama tuffm i zimzalla binban gligla wowolimai bin beri ban / o katalominai rhinozerossola hopsamen laulitalomini hoooo / gadjama rhinozerossola hopsamen / bluku terullala blaulala looo.

† protégez ce que je veux

édes barátom ki már olyan fáradt vagy
hadd fogjam a sarkaidat
ki kígyokkal játsszol és halántékon harapod szerelmeidet
te öreg fénybűvölő te néma lírikus
szeress te kereszt szeress
te vagy az én istenem más nem fordulhat hozzád
önző lennék egy már egyébként is üres dimenzióban
a magány megmotozott és most ordítok
egy hasonlóan betelt mellkas örökösen szabadulni óhajt
a fájások megszokássá lesznek
és a megszokások meditációvá
a közönyös spiritualitás
egy mély szippantás a pocsolyák életéből
egy teli hólyag nem ereszt
egy szűkölő feszület a megváltás
a hatás bután néz rám vissza ahogy közeledik a távolodó középpont
a szavak vonzó hatalma méltat éppen
de nincs harag ebben az elmében
engedd hadd segítsek
táncoljunk táncolok majd helyetted is csak légy ott velem
cipellek majd elviszlek oda ahol elengedhetlek
ahol letehetlek
ahol rádmászhatok és egy utolsó aktusban lehetünk egyek
a magányban teljesüljünk be
hogy mindenütt te legyél a föld

hoppipolla

mosolyog körbe körbe pörög szorítja a kezet az elmosódó világ de te állsz
kiszáradva csuromvizesen gumicsizmák nélkül belőlünk rohansz ki kibújtál egy kagylóból
a szél egy kültéri szippantás a hajadból olyan nehezen lélegzek ahogy csak tudok az orrommal
pocsolyákba ugrok csizma nélkül csuromvizesen (kiszáradva) csizma nélkül
és vérezni kezd az orrom mindig felállok
és vérezni kezd az orrom mindig felállok

fügefarétek

ki vet majd keresztet a mentális sérelmekért? amikor a posztagresszió küszöbén pszichoautomatikusan önmagam verem képen és bántom nem jön senki aki azt ne merné mondani; aki magáért szenved az beteg aki beteg az haljon bele lehetőleg többször is egy végső ütközés az eleve csendes és vénülő nappaliban ahol a bourbun is ecetízű és beleégeti a maradás jegyét a nyugalmas közönybe az egyetlen rossz nélkül való jóba amikor végül kötelező lesz kalapot emelni akinek nem is akartam soha furcsa népi motívumok egy már végsőket köhögő szerelem szabad energiája mikor elköszön és a fájdalom bár még mindannyiunké de szépen lassan dolgozza fel külön-külön a többi nem ismert agy és alkalmatlannak nyilvánítja még azt is ami sohasem lehetett hasznos mert nem is arra volt tervezve csak félt bevallani hogy egymagában semmire sem jó ezért tettette a jót és játszotta a létet mintha a világon minden eldönthető lenne és akarja hogy rászóljanak de amint megtörténik könnyezni kezd amit nem nyalogat még a szél sem és nem lehet ledörzsölni az arcról ott marad mert a könnyeknek csak egy része tüntethető el a többi pedig örökre bekódolódik egy olyan helyre ami lehetővé tegye hogy mindenki másnak csak narratíva legyen csak a könny és hordozója ismerheti valódi kapcsolatukat az interszubjektív halmazban nincs értelme az egyénről mint kiismert és elemezhető alanyról; ellenben a különböző egyenként értelmezhetetlen személyek közötti kapcsolatról lehet beszélni mert a kapcsolat még kevésbé megfogható mint az érzelmek a testi-lelki kötődések és szuggessziók egy utálatos feltevés bölcs nevetése titkos ugyanakkor mindig is köztudatban volt mint minden amiről az emberek nem mernek gondolkodni mégis gondolkodnak rajtuk mert nem bár nem vegetatív de automatikus müködés ez is a lélek és a tudat és az ösztön kézfogása egy pontban való ritmikus kirobbanása egy kiértékelhetetlen és folyamatos végkifejlet amit sorsként hordozunk és előre ismerni akarjuk pedig nem is létezik valamikor hajthatatlanul bele akarják szülni azokat a magyarázatokat amikről azt hitték már előre látták őket de sajnos az emberi agyműködés más; az eleve tiszta az őszinte álmok hangtalanok színtelenek de az ébredéssel az újra-és újra feléledéssel egyidőben manipulálja az emlékeinket a látomásokról az agy ha az embernek automatikusan hazudik a teste és az agya is és ez a rend ebben az esetben a rend alapjáraton rendetlen ebből kifolyólag a káoszt ha még jobban megkeverjük sem lenne oka az életnek rendet tenni mivel mikor minden a helyére kerül az ember belehalna a krónikus harmóniába

kékállomás-játék

maradjunk itt tecc-halott malmozások közepette
egy makogó nappaliban szagosan érzékek nélkül
mindig a nadrágomban hordom azt a félig kiszakadt
szürke bőrtasakban klattyogó kavicspárt
múltkor azokkal engedtek csak fel a hallucinációs
mederhez ó öregem ha tudnád:;
az ütközés óta egyre olyanabb mint az öngyilkosság
hiányzik az a szag kéret az
az álltatnivaló kék állomás
a kavicsoknak gondolt üveggyöngyök
halkszavű játéka az a vonzáshatár az
a csiklandozó válaszkeresés egy
szárazra ivott nap után
hátbavereget- jöhetek én is?
te maradj inkább a fürdőszobában
ne gyere ne gyere ne gyere ne gyere
ne ne ne ne ne ne ne ne
de de de de de de de
ha már így alakult hogy ma találkozhattunk
örülök az új ismerettségnek-
szabad a kabátját?
még nem hideg van

gyertek értem

furcsa álmok a hónaljam alá szorították a lelkem ártó szellemét
biblia alakú fűcsomók álltatnak egy pudingillatú váróteremben 
gyertek értem! 
vége van leheletedzésnek de még
a bénult lámpafényegyenlőtlenségek is táncot kérnek tőlem 
csak én nem akarok 
gyertek értem
és azok az utolsónak hitt integetések sem lesznek fontosak 
és igazából látjátok 
ami ott van 
amik ott vannak
ott
fogjátok, és használjátok
azokkal azt csináltok amit velem akartok 
azt csináltok velem amit akartok
gyertek értem
csak a hangoktól félek picit gyertek értem

engedd ki

a matracon, a falon olajos jelzések mutatkoznak

üzentetik, hogy hol lógtak

örömpillanataink még az átvétel előtt

csendéletünk végül az értékrendjébe nőtt

szellemét hirdeti

elbeszélve a toleráns körzeti patológus

a fejedbe vonatokat és varrógépeket rejt 

vér, lepkék és sok egymást vonzó pólus

ők voltak itt először, és a jel nem felejt

most karikákat vág a kárpiton

elkiabált viszony

menj pszichiáterhez

bukfenc

szorongó áramlás

csak a tehenet sétáltatom utoljára a húsmentes bolygón

de félbetört a tű a bőröm alatt

ne aggódj ez csak egy kis turbulencia

azért fura hogy a lelkünk még az agyunkban van

a kijelentés harmóniája

megalázó nyugalom könnyezett a lábujjakra
amikor a falakat ráírtam a testre
minden harmadnapra járt új csakra
csak a nyitásra várt akkor reggelente

kilincs ferdül, törik, nyit .

a gondomat feszegetni kezdi a gond
azért mosolygok neki mint egy gyerek
kopog, hogy - mondd -
némán mosolygok, kéz nyúl, elmegyek

a titkos bűz

tél a vén ebédlőasztalon

üres falakat kapargatunk

kopogott valaki de nem olyan

rágyújtottunk azért

üdv

és valaki betoppan

felpuffadt

katt

vérzés, szavalás

halkan

a szél ajtót nyitott

most szipog

a ganajban

bemehetek én is?

senki se kopog

zivatarébresztő hiányában párolgó bőrredők a testen szunnyadjatok csak matt úton van az este: az a porcica az öreg izzadó szobák fekete lidérclátomás elfagyott körét kereste
kergetőző intim sértés olvad olvaszt válasz választ kérdést lelki gondolatmenet ideg zavarhatár eres(s)z keret reszket eskü(d)t-csöndet csenget a szomorszövegértés
tekervénybontó fejbúbkánon illatözön ösztönöz csikorog a fog a szájon álomcsíkok egy elzárt bálon táncolom
a pillanatot
csillagközök szőrös tányérjaira akadtam fel elterültem melegít a vihar egy lakatlan de gőgös alakban
leül az esély és mesél nyelvtelenül
beszédképtelen

hangüreg

ha nosztalgikus esték 
a szemgödrökre festék 
majd minden órában 
aludni vagy lerajzolni
hiába próbáltam
elgörbült a hangüreg
üzletláncok bankügyek

tüdőrekviem

megint vért hányt
egy kis napsugár
szivárványkalapot
emelt előtte négy lány
és a kór is
vákuumillatú
csönd
mögötti bajfutár
kockás folyosókon jött
szomorú diagnózis

ütemszó

karmestertánc vakfoltokban

szóhullámos szívzörgéssel

izzadtságban lassan dobban

nagy szájakban halkan vész el

görbül talpam görbül láncom

most újító ártó szellem

hangontóban fejbúb kánon

kockáztatnám másik nyelven

monofónikus csendélet

nagy piros ételkupac ráncos tányéron
halogén csókok és halogén nők éjjel
viszkető tenyeremben itt dadog játékom
együtt a repülőcsíkos margitszigeti széllel

naptengely tánc

szitakötőének fehérlik a tavon
mélán keringőző tölgyek adnak kezet
hormonízű tébolyingeremre hagyom
vén munkásritmusra majd a dallam vezet

sugártörés

most nagy lila unott ajtók
Szvarovszki én szerelmesem
részeg kirakatolvasó
keddi ebédküzdelmeken

hormon kezelt Duna-parton
rajzolt képüzenetekben
bizonytalan combra hajtom
majd csavargó cserefejem

polifónikus csendélet

pofozó macskakő pepita viselet

vérerekkel lyuggatott harisnya kikelet

hattyúkudarc télen egy megpecsételt tóban

hűség alkalmakon pár tervezetlen szólam

mártír dallamba szőtt tömegkacat blattok

hallgatag sikolyok és zörgő mekis szatyrok

sok kárba ment évtized körbement ó ima 

kis budai félkezes zaklatás krónika

légcsavar dal

goromba festők gúny párlata rám ragadt

rahedlit küldtetek a vécémben hever mind

horzsolt tavasz búsong a trikóm alatt

a menekülő srác kismedvéi szerint

titkosan nyáladzó lelkem itt van nesze

erőszakoljátok csak meg jól megint

és egy hosszú ujjú csaj puha keze 

végre bordáimon tapogat kering

utoljára egyszer még megtagad a paplan

a villanypózna mögötti pökhendi smár is

diszharmonikus zöld emlékek a padban

és elrángat az idomtalan virtuális Párizs.

7419 (benivel közös)

fagyott körök

A nap megvilágítja a szememben lévő vak foltokat
és ezüstcsíkok nyaldossák a retinám
ahogy látom a létem kiterjedéstelen körök rajzolása
a grafit puha és nyomot is hagy
a bőr ég
olyan verset kéne írni amiben az összhang maga a lenyomat
olyan verseket ír amiben az összhang maga a lenyomat
harmónia
ordíts bele na
ordíts már bele 
ez csak egy barlang ahol a falra fagyott a visszhang
ez csak egy visszhang aminek a hangszalagjaira fagyott a barlang
lyukat beszélsz a gyomromba mindig
én ötödikig logopédushoz kellett járjak
hagyjál már
igen, te
zenél az ablakom és kopogtat a gerincemen
majd kinyitom a homlokom és kiszalad rajta az inger mint egy őrült madár
az árnyékában már csökken a túlnyomás 
húzd-húzd-húzd
nahát hogy a magánynak kell kárpótolni érte
no
eltaláltam és most csipog a tenyerembe zárva 
nem, nem, nem szűnik a lárma
az agyam belelüktet a prosztatám is megnagyobbodott
tejet iszunk
lábunkat fejünk fölött lóbálva
tarkónkat béranyánk simogatja
arcátlan mosoly
nyilvánvaló, hogy kimondani nem fogom
de tudom: megfejlek
megfejlek bizony
megfejtelek
vagy a kedvedért
kötél leszek egy cirkuszi mutatványban
érted jönnek vissza tavasszal a lódarazsak
érted megyek el téli álmodni
tudod hogy a jég ragaszt
megint kiszakitottad a farmerom, és igy kinéznek majd a diszkóból
amibe sose mentem be 
és mégis vért kellet adnom a belépőért
persze magamtól miután rám kenték a sort ami mögöttem állt
a következőt

ha hajam lett volna komolyabban vesznek
a genetika egy kurva
menj menj csak hagylak
azért születtem elvégre is hogy csillámport szórjak utánad
hogy láthatatlan legyek
de mögötted állva csak a fák szeretnek
mikor aludni próbálok 
újra kancsal leszek
hogy emlékezzek arra a szemüvegre
amire véletlenül mindig rá akartam ülni
a lencse te vagy
te huncut
te szarrágó
a tejhez ugye péksütemény dukál
a pénztárcám üres
az üresem pedig léleknek látszik
az üresem üresnek tetteti magát
pedig csak egy kő amibe valaki bele akart harapni
hogy várat építsen odabent magának
lyukat emésztesz a gyomromba mindig
papírba takarózok
tekergek
ahogy az a lény is akit nagymamám mankójával díszítettem fel
már nem vár a falnál
vagy az egyik csatornán engedte lefolyni magát
vagy a másikon
apa apa
hol vagy na?
ki segíti így át ezt a szipirtyót a végén?
a zebrán lovak vágtáznak
tuti belevakulnék, ha muszáj lenne ennek is a szemébe néznem
a tüdőm passzív agresszív lévén köhögésre ingerel
amint megtudtam hogy amit eddig tejnek hittem vér volt
ki is hányom
és a tócsa közepén rám kacsint egy fénytörés
egy üres álomcsavar
integet hogy illesszem be oda
ahol a nap megvilágítja a szememben lévő vak foltokat
legyen
hát
.

NE TEDD NE TEDD

az egész kozmoszt az ingujjamba

rejtetted és most 

néha felhorzsolja a csuklóm

néha felhorzsolja a bőröm micsoda

huncut dolog ez az egész
 

és én még azt hittem

magamért vágyom magam

becsülöm

engedem

megfejtem

megfejeltem

=

családi majré

nagyapu apu hová mész már megint
kuzin bácsi nem érted hogy ez nem jó
a szüleim mellett mindig gyermeknek érzem magam

a kacsák meg a galambok

a csikkek közt kotornak

„dekket szedegetnek”

szegényeknek ma már ilyen

a

várjatok csak várjatok meg
és adok nektek morzsát
csillámport
tejet
túrót
vajat rozst
búzát
házat
megmosom a hajad koszos
nagyon koszos
és itt ez a lép tedd pénzzé kérlek
itt ez a vese tedd pénzzé kérlek
meg ott van a te agyad tedd pénzzé kérlek
élj meg picit a saját lábadon
olyan nagy kérés vajon
élj meg picit a saját labdádon
minden napra egy pici dolog

munka
küzdelem

dal tánc
tánc dal

úgy látom érted érted a szenvedéskerekem is kevés és
úgy érzem érted érted a szervkereskedelem is kevés és
én pedig épp most adtam neked mindenem
ami ér valamit

valaki aki ért

valaki ért

valakiért

kikérem magamnak
ne gúnyolódj már
hagyj már

megkövetem!!!!!

ezek a fénynyalábok mindig a húsomba égetnek
csíkosak
mindig énekelni támad kedvem mikor folyik a vérem
mindig kedve támad folyni a véremnek
mikor énekelsz
mikor énekelsz már nekem újra
halljam
azt akarom hogy üvölts
üvölts már
síkits na
SIKÍTS NA HADD HALLJAM

hajak
hajak a lefolyóban
hajlamok
hajlamok a kádban
a vérem

a vérem a kádban
a vérem a lefolyóban
meg ne 
haljak
azért kérlek
 

az egész kozmoszt az ingujjamba

rejtetted és most 

néha felhorzsolja a csuklóm


néha felhorzsolja a bőröm micsoda


huncut dolog ez az egész

ORRFACSARÓ

kit érdekel

Alapjáraton rendezetlen. Ne aggódjatok. Átalakulok. Mostmár igazán sorsszerűnek hatnak ezek a pillanatok. Ez egy olyan nap, mikor a hideg kiráz a tekintetedtől. Utáltok ti mindannyian. Néha nyom a tudatom. Cinikus és ki is röhögtök érte. Értem már, száműztetek csak mert. Mai Táncsics. Mai Rómeó. Mai Rapunzel. Mai romantikusok. Mikor felrobban a torony és leeresztem a hajam, ami a lakatba folyik majd, belekuszálódik, felmelegszik, zaj, fáj, és a zár kattan. Bekattanok. És ég. Meg is bántam már szavaim. 

Tisztelettel kérlek titeket a kilincs és az ajtó összehangolt és harmonikus használatára. Köszi. Szuper. Amíg meg nem unom.  Mindig megosztom. Most tátong tágan az égen. Rajzokat, rajzokat akar még a nép. Ez egy olyan nap, amikor a használt hasztalan. Amikor kárba megyek. Szélhámos. Ígérem, még csak nem is gondolok arra. Ez egy olyan nap, egyszerű, egyszer még el is mondom: Tudd meg. Tudd meg. Tudd meg. Ne rám várj, mert nekem nem kell már több vers. Nekem nem. Méghogy pont nekem. Szélhámos. Ha beismered Te is, könyörgöm. Akkor már nem kell törődnöm a mondanivalómmal többé, vagy azzal, hogy elmutogassak valamit kézzel-lábbal, amit én magam sem értettem soha. Magamból. Magamtól.

Magammal. A tagadásmentes és lebutíthatatlan vonzódásra gondoltam. Banális. Ez egy olyan nap. Otthon. De szépek vagytok. Mosolyok. Istenem, hát ez felnőtt. Elvárom. Szánalom. Most. Meztelen vagy. Szélhámos. Kérlek, ne bánts. Kérj, hogy ne bántsalak. Nem vagyok őrült. Őrült vagyok. Nem hallottam, mondd még egyszer. Micsodát? Hát azt, hogy nem vagyok őrült. Aludni kéne menni már most. Lebontják a várost. Tollakra darabolom a párnám. Rezgésekre bontom a tér-idő kontinuumot. Nyúljon csak meg az éjszaka. Sötét. A takaróm már elvérzett. Elviszem. Elviszlek az orvoshoz. Hátha vissza tudja varrni az árnyékom a szívedre. Ha Wendy olyan messze van már. Mert ez ilyen. Ráébredek a Napra. Szentjánosbogarak. Pislog. December. Beng Beng Beng. A jobb lábam a cipődben ragadt sajnos. Nem baj. Ne nézz így. Mennyi különleges ember változik meg. Mennyi különleges ember változik meg. Amúgy is lekéstem az utolsó vonatom. Az égen a madarak tudatják azért, hogy nem vagyok egyedül mégsem. Csupán azt akarom már, hogy a piciny lyukak beszippantsanak a foltos horizontfátyol mögé. A körúton. Rajzokat, rajzokat akar még a nép. Amúgy is lekéstem az utolsó vonatom.

-és akkor hirtelen- 

Hátte miccsinálsz? A hólyagod. Várom a végítéletet hogy könnyítsen rajtam.

"egész nap látszik egy kis hold az égbolt alján ahol mindig is volt egy sápadt kis folt"

a fejemre húztam apa kalapját és megyek és egész este csak az jut eszembe mikor a kiléptem a GÖDÖR ajtaján és a csikk amit eldobtam az utolsó volt azeste és keringőre hívta a holdat aki eleinte magát kéretve villogott pirult hullócsillag rohamokat küldött a földre bosszúból és szupernovákat robbantott szenvedélyének bizonyítására aztán mikor végül kegyetlenül igent mondott és a zene is felharsant vajon a hold is ilyen szegény hogy képes igent mondani egy dekkre? de akkor de akkor de akkor a fény kiszívta a sárgán folyó kátrányfoltokat a szűrő végéből és rájöttem hogy tulajdonképpen valamire rájönni igazából semmi az én fülembe súgták hogy minden ok.

nyugodt hangja volt és mégis szigorú olyan vaníliaillat kezdett terjengeni amit legutóbb abban a piros gumiszobában érezhettem utoljára de most mégis szabadtéren vagyok hirtelen sütit akarok enni hirtelen sütit akarok enni mostmár biztos hogy aki hozzám szólt újonnan az a boldogság volt maga kérem hogy maradjon de nemet mond mondd miért mennem kell most és a szél felerősödik és a körvonaltalan testét még én sem láthatom hogy suhan el szemét szemét szemét szemét mindig mindenki csak pár percre jön lát néz bánt megbánt megbánom és aztán megint itt leszek egyedül mindig egyedül maradok maradok és megbánom

azt se értem mennyi az idő nem olvashatunk ki számokat álmunkban és ha nem tudjuk lekapcsolni a lámpát pedig akarjuk nos akkor is valószínű hogy az nem valóság és én mégsem tudom megkülönböztetni hogy ez csak egy abszurd nap e megint vagy csak egy abszurd este az ágyamban

a puha párna a megfelelő vagy a lapos?

csoportosan jobbak leszünk ücsörgünk igen itt ücsörgünk ketten és mosolyogsz azt pöszmögöd hogy bízzak benned és a kezembe adsz valamit ami elvágja a tenyerem és vérzek amikor vérzek mindig kedvem támad énekelni AMIKOR VÉRZEK MINDIG KEDVEM TÁMAD ÉNEKELNI hagyd csak folyni tudod hogy ez a legjobb amit mi hagyhatunk nézd vissza az emlékeidet nézd vissza a képeket és a leküzdött szörnyek színtelenül párolgó maradványait mert az(ok) okot ad arra hogy fenn hordhasd az orrod bizony ám na most megint felém hajol és azt súgja hogy töltsd csak meg füsttel a tüdőd utoljára adok neked gyufát és mikor meggyújtom kezdődik minden elölről ahogy mindig szokta ahogy mindig szokott

én pedig magamban beszélek majd legközelebb hátha úgy jobban észre vesztek elvégre üvölteni nem is tudok

viszont abban már biztos vagyok, hogy én is szitakötőket és szivárványt akarok ebédre.

mert te szitakötőket és szivárványt akarsz ebédre ugyebár?

hello

piros zubbony ma csak álom
szivacs vagyok bánthatsz megint
hiányaim bojkottálom
a rodeó bohóc szerint

kanapén

csendélet a folyón
vagy egy hajóban
narancslekvárral
az égre karcoltam
hív valaki hív
lassú a válasz
kiáltasz
ott egy lány meg a szeme
szeme helyén kaleidoszkóp
színes varázsgesztenye
sárga és zöld celofán
virág kocsány
tornyosul fejed fölött
keress nappal a lány homlokán
el is ment most már 
nyögött

Keringő

picike vágy te tűvel, ő 
uzsgyi is igyuk szavait 
ügyeletes felügyelő 
vérbe heverő hazafi 

picike vágy tetűvel ő 
uzsgyi is igyuk szavait 
ügyeletes felügyelő 
vérbe heverő hazafi 

picike vágy tetűvelő 
uzsgyi is igyuk szavait 
ügyeletes felügyelő 
vérhereverő hazafi

a szájhő(s)

Fő a száj ma
Még a családom se
gondolta volna,
hogy ez lehet belőle.
Most meg egy putris kis
kórházban majmok állnak
körbe.

Kárbamegyek.
Orvosok, aljasak,
nyúznak hiába.
Fő a száj ma:
Csókon csók csüng,
szeretünk.

Nyúznak hiába,
hiába, hiába.
Fő a száj,
fő a száj,
fő a szájam ma.

lonely quit (c. dalszöveg)

travel well

yell

yell for the sun

my heart is done

done his yuck wrong

come on

come on

come attack

promise in lack

rave in lack

any moment

in any moment

what is it

what is it

could there be any cure

what is it

what is it

I'm insecure

could there be any cure

come on 

come on

come on

come on

yell

yell for the sun

my heart is done

done his yuck wrong

come on

come on