édes barátom ki már olyan fáradt vagy
hadd fogjam a sarkaidat
ki kígyokkal játsszol és halántékon harapod szerelmeidet
te öreg fénybűvölő te néma lírikus
szeress te kereszt szeress
te vagy az én istenem más nem fordulhat hozzád
önző lennék egy már egyébként is üres dimenzióban
a magány megmotozott és most ordítok
egy hasonlóan betelt mellkas örökösen szabadulni óhajt
a fájások megszokássá lesznek
és a megszokások meditációvá
a közönyös spiritualitás
egy mély szippantás a pocsolyák életéből
egy teli hólyag nem ereszt
egy szűkölő feszület a megváltás
a hatás bután néz rám vissza ahogy közeledik a távolodó középpont
a szavak vonzó hatalma méltat éppen
de nincs harag ebben az elmében
engedd hadd segítsek
táncoljunk táncolok majd helyetted is csak légy ott velem
cipellek majd elviszlek oda ahol elengedhetlek
ahol letehetlek
ahol rádmászhatok és egy utolsó aktusban lehetünk egyek
a magányban teljesüljünk be
hogy mindenütt te legyél a föld
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése