polifónikus csendélet

pofozó macskakő pepita viselet

vérerekkel lyuggatott harisnya kikelet

hattyúkudarc télen egy megpecsételt tóban

hűség alkalmakon pár tervezetlen szólam

mártír dallamba szőtt tömegkacat blattok

hallgatag sikolyok és zörgő mekis szatyrok

sok kárba ment évtized körbement ó ima 

kis budai félkezes zaklatás krónika

légcsavar dal

goromba festők gúny párlata rám ragadt

rahedlit küldtetek a vécémben hever mind

horzsolt tavasz búsong a trikóm alatt

a menekülő srác kismedvéi szerint

titkosan nyáladzó lelkem itt van nesze

erőszakoljátok csak meg jól megint

és egy hosszú ujjú csaj puha keze 

végre bordáimon tapogat kering

utoljára egyszer még megtagad a paplan

a villanypózna mögötti pökhendi smár is

diszharmonikus zöld emlékek a padban

és elrángat az idomtalan virtuális Párizs.

7419 (benivel közös)

fagyott körök

A nap megvilágítja a szememben lévő vak foltokat
és ezüstcsíkok nyaldossák a retinám
ahogy látom a létem kiterjedéstelen körök rajzolása
a grafit puha és nyomot is hagy
a bőr ég
olyan verset kéne írni amiben az összhang maga a lenyomat
olyan verseket ír amiben az összhang maga a lenyomat
harmónia
ordíts bele na
ordíts már bele 
ez csak egy barlang ahol a falra fagyott a visszhang
ez csak egy visszhang aminek a hangszalagjaira fagyott a barlang
lyukat beszélsz a gyomromba mindig
én ötödikig logopédushoz kellett járjak
hagyjál már
igen, te
zenél az ablakom és kopogtat a gerincemen
majd kinyitom a homlokom és kiszalad rajta az inger mint egy őrült madár
az árnyékában már csökken a túlnyomás 
húzd-húzd-húzd
nahát hogy a magánynak kell kárpótolni érte
no
eltaláltam és most csipog a tenyerembe zárva 
nem, nem, nem szűnik a lárma
az agyam belelüktet a prosztatám is megnagyobbodott
tejet iszunk
lábunkat fejünk fölött lóbálva
tarkónkat béranyánk simogatja
arcátlan mosoly
nyilvánvaló, hogy kimondani nem fogom
de tudom: megfejlek
megfejlek bizony
megfejtelek
vagy a kedvedért
kötél leszek egy cirkuszi mutatványban
érted jönnek vissza tavasszal a lódarazsak
érted megyek el téli álmodni
tudod hogy a jég ragaszt
megint kiszakitottad a farmerom, és igy kinéznek majd a diszkóból
amibe sose mentem be 
és mégis vért kellet adnom a belépőért
persze magamtól miután rám kenték a sort ami mögöttem állt
a következőt

ha hajam lett volna komolyabban vesznek
a genetika egy kurva
menj menj csak hagylak
azért születtem elvégre is hogy csillámport szórjak utánad
hogy láthatatlan legyek
de mögötted állva csak a fák szeretnek
mikor aludni próbálok 
újra kancsal leszek
hogy emlékezzek arra a szemüvegre
amire véletlenül mindig rá akartam ülni
a lencse te vagy
te huncut
te szarrágó
a tejhez ugye péksütemény dukál
a pénztárcám üres
az üresem pedig léleknek látszik
az üresem üresnek tetteti magát
pedig csak egy kő amibe valaki bele akart harapni
hogy várat építsen odabent magának
lyukat emésztesz a gyomromba mindig
papírba takarózok
tekergek
ahogy az a lény is akit nagymamám mankójával díszítettem fel
már nem vár a falnál
vagy az egyik csatornán engedte lefolyni magát
vagy a másikon
apa apa
hol vagy na?
ki segíti így át ezt a szipirtyót a végén?
a zebrán lovak vágtáznak
tuti belevakulnék, ha muszáj lenne ennek is a szemébe néznem
a tüdőm passzív agresszív lévén köhögésre ingerel
amint megtudtam hogy amit eddig tejnek hittem vér volt
ki is hányom
és a tócsa közepén rám kacsint egy fénytörés
egy üres álomcsavar
integet hogy illesszem be oda
ahol a nap megvilágítja a szememben lévő vak foltokat
legyen
hát
.

NE TEDD NE TEDD

az egész kozmoszt az ingujjamba

rejtetted és most 

néha felhorzsolja a csuklóm

néha felhorzsolja a bőröm micsoda

huncut dolog ez az egész
 

és én még azt hittem

magamért vágyom magam

becsülöm

engedem

megfejtem

megfejeltem

=

családi majré

nagyapu apu hová mész már megint
kuzin bácsi nem érted hogy ez nem jó
a szüleim mellett mindig gyermeknek érzem magam

a kacsák meg a galambok

a csikkek közt kotornak

„dekket szedegetnek”

szegényeknek ma már ilyen

a

várjatok csak várjatok meg
és adok nektek morzsát
csillámport
tejet
túrót
vajat rozst
búzát
házat
megmosom a hajad koszos
nagyon koszos
és itt ez a lép tedd pénzzé kérlek
itt ez a vese tedd pénzzé kérlek
meg ott van a te agyad tedd pénzzé kérlek
élj meg picit a saját lábadon
olyan nagy kérés vajon
élj meg picit a saját labdádon
minden napra egy pici dolog

munka
küzdelem

dal tánc
tánc dal

úgy látom érted érted a szenvedéskerekem is kevés és
úgy érzem érted érted a szervkereskedelem is kevés és
én pedig épp most adtam neked mindenem
ami ér valamit

valaki aki ért

valaki ért

valakiért

kikérem magamnak
ne gúnyolódj már
hagyj már

megkövetem!!!!!

ezek a fénynyalábok mindig a húsomba égetnek
csíkosak
mindig énekelni támad kedvem mikor folyik a vérem
mindig kedve támad folyni a véremnek
mikor énekelsz
mikor énekelsz már nekem újra
halljam
azt akarom hogy üvölts
üvölts már
síkits na
SIKÍTS NA HADD HALLJAM

hajak
hajak a lefolyóban
hajlamok
hajlamok a kádban
a vérem

a vérem a kádban
a vérem a lefolyóban
meg ne 
haljak
azért kérlek
 

az egész kozmoszt az ingujjamba

rejtetted és most 

néha felhorzsolja a csuklóm


néha felhorzsolja a bőröm micsoda


huncut dolog ez az egész

ORRFACSARÓ

kit érdekel

Alapjáraton rendezetlen. Ne aggódjatok. Átalakulok. Mostmár igazán sorsszerűnek hatnak ezek a pillanatok. Ez egy olyan nap, mikor a hideg kiráz a tekintetedtől. Utáltok ti mindannyian. Néha nyom a tudatom. Cinikus és ki is röhögtök érte. Értem már, száműztetek csak mert. Mai Táncsics. Mai Rómeó. Mai Rapunzel. Mai romantikusok. Mikor felrobban a torony és leeresztem a hajam, ami a lakatba folyik majd, belekuszálódik, felmelegszik, zaj, fáj, és a zár kattan. Bekattanok. És ég. Meg is bántam már szavaim. 

Tisztelettel kérlek titeket a kilincs és az ajtó összehangolt és harmonikus használatára. Köszi. Szuper. Amíg meg nem unom.  Mindig megosztom. Most tátong tágan az égen. Rajzokat, rajzokat akar még a nép. Ez egy olyan nap, amikor a használt hasztalan. Amikor kárba megyek. Szélhámos. Ígérem, még csak nem is gondolok arra. Ez egy olyan nap, egyszerű, egyszer még el is mondom: Tudd meg. Tudd meg. Tudd meg. Ne rám várj, mert nekem nem kell már több vers. Nekem nem. Méghogy pont nekem. Szélhámos. Ha beismered Te is, könyörgöm. Akkor már nem kell törődnöm a mondanivalómmal többé, vagy azzal, hogy elmutogassak valamit kézzel-lábbal, amit én magam sem értettem soha. Magamból. Magamtól.

Magammal. A tagadásmentes és lebutíthatatlan vonzódásra gondoltam. Banális. Ez egy olyan nap. Otthon. De szépek vagytok. Mosolyok. Istenem, hát ez felnőtt. Elvárom. Szánalom. Most. Meztelen vagy. Szélhámos. Kérlek, ne bánts. Kérj, hogy ne bántsalak. Nem vagyok őrült. Őrült vagyok. Nem hallottam, mondd még egyszer. Micsodát? Hát azt, hogy nem vagyok őrült. Aludni kéne menni már most. Lebontják a várost. Tollakra darabolom a párnám. Rezgésekre bontom a tér-idő kontinuumot. Nyúljon csak meg az éjszaka. Sötét. A takaróm már elvérzett. Elviszem. Elviszlek az orvoshoz. Hátha vissza tudja varrni az árnyékom a szívedre. Ha Wendy olyan messze van már. Mert ez ilyen. Ráébredek a Napra. Szentjánosbogarak. Pislog. December. Beng Beng Beng. A jobb lábam a cipődben ragadt sajnos. Nem baj. Ne nézz így. Mennyi különleges ember változik meg. Mennyi különleges ember változik meg. Amúgy is lekéstem az utolsó vonatom. Az égen a madarak tudatják azért, hogy nem vagyok egyedül mégsem. Csupán azt akarom már, hogy a piciny lyukak beszippantsanak a foltos horizontfátyol mögé. A körúton. Rajzokat, rajzokat akar még a nép. Amúgy is lekéstem az utolsó vonatom.

-és akkor hirtelen- 

Hátte miccsinálsz? A hólyagod. Várom a végítéletet hogy könnyítsen rajtam.

"egész nap látszik egy kis hold az égbolt alján ahol mindig is volt egy sápadt kis folt"

a fejemre húztam apa kalapját és megyek és egész este csak az jut eszembe mikor a kiléptem a GÖDÖR ajtaján és a csikk amit eldobtam az utolsó volt azeste és keringőre hívta a holdat aki eleinte magát kéretve villogott pirult hullócsillag rohamokat küldött a földre bosszúból és szupernovákat robbantott szenvedélyének bizonyítására aztán mikor végül kegyetlenül igent mondott és a zene is felharsant vajon a hold is ilyen szegény hogy képes igent mondani egy dekkre? de akkor de akkor de akkor a fény kiszívta a sárgán folyó kátrányfoltokat a szűrő végéből és rájöttem hogy tulajdonképpen valamire rájönni igazából semmi az én fülembe súgták hogy minden ok.

nyugodt hangja volt és mégis szigorú olyan vaníliaillat kezdett terjengeni amit legutóbb abban a piros gumiszobában érezhettem utoljára de most mégis szabadtéren vagyok hirtelen sütit akarok enni hirtelen sütit akarok enni mostmár biztos hogy aki hozzám szólt újonnan az a boldogság volt maga kérem hogy maradjon de nemet mond mondd miért mennem kell most és a szél felerősödik és a körvonaltalan testét még én sem láthatom hogy suhan el szemét szemét szemét szemét mindig mindenki csak pár percre jön lát néz bánt megbánt megbánom és aztán megint itt leszek egyedül mindig egyedül maradok maradok és megbánom

azt se értem mennyi az idő nem olvashatunk ki számokat álmunkban és ha nem tudjuk lekapcsolni a lámpát pedig akarjuk nos akkor is valószínű hogy az nem valóság és én mégsem tudom megkülönböztetni hogy ez csak egy abszurd nap e megint vagy csak egy abszurd este az ágyamban

a puha párna a megfelelő vagy a lapos?

csoportosan jobbak leszünk ücsörgünk igen itt ücsörgünk ketten és mosolyogsz azt pöszmögöd hogy bízzak benned és a kezembe adsz valamit ami elvágja a tenyerem és vérzek amikor vérzek mindig kedvem támad énekelni AMIKOR VÉRZEK MINDIG KEDVEM TÁMAD ÉNEKELNI hagyd csak folyni tudod hogy ez a legjobb amit mi hagyhatunk nézd vissza az emlékeidet nézd vissza a képeket és a leküzdött szörnyek színtelenül párolgó maradványait mert az(ok) okot ad arra hogy fenn hordhasd az orrod bizony ám na most megint felém hajol és azt súgja hogy töltsd csak meg füsttel a tüdőd utoljára adok neked gyufát és mikor meggyújtom kezdődik minden elölről ahogy mindig szokta ahogy mindig szokott

én pedig magamban beszélek majd legközelebb hátha úgy jobban észre vesztek elvégre üvölteni nem is tudok

viszont abban már biztos vagyok, hogy én is szitakötőket és szivárványt akarok ebédre.

mert te szitakötőket és szivárványt akarsz ebédre ugyebár?