Alapjáraton rendezetlen. Ne aggódjatok. Átalakulok. Mostmár igazán sorsszerűnek hatnak ezek a pillanatok. Ez egy olyan nap, mikor a hideg kiráz a tekintetedtől. Utáltok ti mindannyian. Néha nyom a tudatom. Cinikus és ki is röhögtök érte. Értem már, száműztetek csak mert. Mai Táncsics. Mai Rómeó. Mai Rapunzel. Mai romantikusok. Mikor felrobban a torony és leeresztem a hajam, ami a lakatba folyik majd, belekuszálódik, felmelegszik, zaj, fáj, és a zár kattan. Bekattanok. És ég. Meg is bántam már szavaim.
Tisztelettel kérlek titeket a kilincs és az ajtó összehangolt és harmonikus használatára. Köszi. Szuper. Amíg meg nem unom. Mindig megosztom. Most tátong tágan az égen. Rajzokat, rajzokat akar még a nép. Ez egy olyan nap, amikor a használt hasztalan. Amikor kárba megyek. Szélhámos. Ígérem, még csak nem is gondolok arra. Ez egy olyan nap, egyszerű, egyszer még el is mondom: Tudd meg. Tudd meg. Tudd meg. Ne rám várj, mert nekem nem kell már több vers. Nekem nem. Méghogy pont nekem. Szélhámos. Ha beismered Te is, könyörgöm. Akkor már nem kell törődnöm a mondanivalómmal többé, vagy azzal, hogy elmutogassak valamit kézzel-lábbal, amit én magam sem értettem soha. Magamból. Magamtól.
Magammal. A tagadásmentes és lebutíthatatlan vonzódásra gondoltam. Banális. Ez egy olyan nap. Otthon. De szépek vagytok. Mosolyok. Istenem, hát ez felnőtt. Elvárom. Szánalom. Most. Meztelen vagy. Szélhámos. Kérlek, ne bánts. Kérj, hogy ne bántsalak. Nem vagyok őrült. Őrült vagyok. Nem hallottam, mondd még egyszer. Micsodát? Hát azt, hogy nem vagyok őrült. Aludni kéne menni már most. Lebontják a várost. Tollakra darabolom a párnám. Rezgésekre bontom a tér-idő kontinuumot. Nyúljon csak meg az éjszaka. Sötét. A takaróm már elvérzett. Elviszem. Elviszlek az orvoshoz. Hátha vissza tudja varrni az árnyékom a szívedre. Ha Wendy olyan messze van már. Mert ez ilyen. Ráébredek a Napra. Szentjánosbogarak. Pislog. December. Beng Beng Beng. A jobb lábam a cipődben ragadt sajnos. Nem baj. Ne nézz így. Mennyi különleges ember változik meg. Mennyi különleges ember változik meg. Amúgy is lekéstem az utolsó vonatom. Az égen a madarak tudatják azért, hogy nem vagyok egyedül mégsem. Csupán azt akarom már, hogy a piciny lyukak beszippantsanak a foltos horizontfátyol mögé. A körúton. Rajzokat, rajzokat akar még a nép. Amúgy is lekéstem az utolsó vonatom.
-és akkor hirtelen-
Hátte miccsinálsz? A hólyagod. Várom a végítéletet hogy könnyítsen rajtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése