fügefarétek

ki vet majd keresztet a mentális sérelmekért? amikor a posztagresszió küszöbén pszichoautomatikusan önmagam verem képen és bántom nem jön senki aki azt ne merné mondani; aki magáért szenved az beteg aki beteg az haljon bele lehetőleg többször is egy végső ütközés az eleve csendes és vénülő nappaliban ahol a bourbun is ecetízű és beleégeti a maradás jegyét a nyugalmas közönybe az egyetlen rossz nélkül való jóba amikor végül kötelező lesz kalapot emelni akinek nem is akartam soha furcsa népi motívumok egy már végsőket köhögő szerelem szabad energiája mikor elköszön és a fájdalom bár még mindannyiunké de szépen lassan dolgozza fel külön-külön a többi nem ismert agy és alkalmatlannak nyilvánítja még azt is ami sohasem lehetett hasznos mert nem is arra volt tervezve csak félt bevallani hogy egymagában semmire sem jó ezért tettette a jót és játszotta a létet mintha a világon minden eldönthető lenne és akarja hogy rászóljanak de amint megtörténik könnyezni kezd amit nem nyalogat még a szél sem és nem lehet ledörzsölni az arcról ott marad mert a könnyeknek csak egy része tüntethető el a többi pedig örökre bekódolódik egy olyan helyre ami lehetővé tegye hogy mindenki másnak csak narratíva legyen csak a könny és hordozója ismerheti valódi kapcsolatukat az interszubjektív halmazban nincs értelme az egyénről mint kiismert és elemezhető alanyról; ellenben a különböző egyenként értelmezhetetlen személyek közötti kapcsolatról lehet beszélni mert a kapcsolat még kevésbé megfogható mint az érzelmek a testi-lelki kötődések és szuggessziók egy utálatos feltevés bölcs nevetése titkos ugyanakkor mindig is köztudatban volt mint minden amiről az emberek nem mernek gondolkodni mégis gondolkodnak rajtuk mert nem bár nem vegetatív de automatikus müködés ez is a lélek és a tudat és az ösztön kézfogása egy pontban való ritmikus kirobbanása egy kiértékelhetetlen és folyamatos végkifejlet amit sorsként hordozunk és előre ismerni akarjuk pedig nem is létezik valamikor hajthatatlanul bele akarják szülni azokat a magyarázatokat amikről azt hitték már előre látták őket de sajnos az emberi agyműködés más; az eleve tiszta az őszinte álmok hangtalanok színtelenek de az ébredéssel az újra-és újra feléledéssel egyidőben manipulálja az emlékeinket a látomásokról az agy ha az embernek automatikusan hazudik a teste és az agya is és ez a rend ebben az esetben a rend alapjáraton rendetlen ebből kifolyólag a káoszt ha még jobban megkeverjük sem lenne oka az életnek rendet tenni mivel mikor minden a helyére kerül az ember belehalna a krónikus harmóniába