a --- végletekig történő idegestése

Üdvözlet
Valaki Távozik
Üdvözlet innen
És itt már soha többé nem akarok



Elég
Sziasztok, vagy ahogy Hugo Ball bácsi mondaná:
gadji beri bimba glandridi laula lonni cadori / gadjama gramma berida bimbala glandri galassassa laulitalomini / gadji beri bin blassa glassala laula lonni cadorsu sassala bim / gadjama tuffm i zimzalla binban gligla wowolimai bin beri ban / o katalominai rhinozerossola hopsamen laulitalomini hoooo / gadjama rhinozerossola hopsamen / bluku terullala blaulala looo.

† protégez ce que je veux

édes barátom ki már olyan fáradt vagy
hadd fogjam a sarkaidat
ki kígyokkal játsszol és halántékon harapod szerelmeidet
te öreg fénybűvölő te néma lírikus
szeress te kereszt szeress
te vagy az én istenem más nem fordulhat hozzád
önző lennék egy már egyébként is üres dimenzióban
a magány megmotozott és most ordítok
egy hasonlóan betelt mellkas örökösen szabadulni óhajt
a fájások megszokássá lesznek
és a megszokások meditációvá
a közönyös spiritualitás
egy mély szippantás a pocsolyák életéből
egy teli hólyag nem ereszt
egy szűkölő feszület a megváltás
a hatás bután néz rám vissza ahogy közeledik a távolodó középpont
a szavak vonzó hatalma méltat éppen
de nincs harag ebben az elmében
engedd hadd segítsek
táncoljunk táncolok majd helyetted is csak légy ott velem
cipellek majd elviszlek oda ahol elengedhetlek
ahol letehetlek
ahol rádmászhatok és egy utolsó aktusban lehetünk egyek
a magányban teljesüljünk be
hogy mindenütt te legyél a föld

hoppipolla

mosolyog körbe körbe pörög szorítja a kezet az elmosódó világ de te állsz
kiszáradva csuromvizesen gumicsizmák nélkül belőlünk rohansz ki kibújtál egy kagylóból
a szél egy kültéri szippantás a hajadból olyan nehezen lélegzek ahogy csak tudok az orrommal
pocsolyákba ugrok csizma nélkül csuromvizesen (kiszáradva) csizma nélkül
és vérezni kezd az orrom mindig felállok
és vérezni kezd az orrom mindig felállok

fügefarétek

ki vet majd keresztet a mentális sérelmekért? amikor a posztagresszió küszöbén pszichoautomatikusan önmagam verem képen és bántom nem jön senki aki azt ne merné mondani; aki magáért szenved az beteg aki beteg az haljon bele lehetőleg többször is egy végső ütközés az eleve csendes és vénülő nappaliban ahol a bourbun is ecetízű és beleégeti a maradás jegyét a nyugalmas közönybe az egyetlen rossz nélkül való jóba amikor végül kötelező lesz kalapot emelni akinek nem is akartam soha furcsa népi motívumok egy már végsőket köhögő szerelem szabad energiája mikor elköszön és a fájdalom bár még mindannyiunké de szépen lassan dolgozza fel külön-külön a többi nem ismert agy és alkalmatlannak nyilvánítja még azt is ami sohasem lehetett hasznos mert nem is arra volt tervezve csak félt bevallani hogy egymagában semmire sem jó ezért tettette a jót és játszotta a létet mintha a világon minden eldönthető lenne és akarja hogy rászóljanak de amint megtörténik könnyezni kezd amit nem nyalogat még a szél sem és nem lehet ledörzsölni az arcról ott marad mert a könnyeknek csak egy része tüntethető el a többi pedig örökre bekódolódik egy olyan helyre ami lehetővé tegye hogy mindenki másnak csak narratíva legyen csak a könny és hordozója ismerheti valódi kapcsolatukat az interszubjektív halmazban nincs értelme az egyénről mint kiismert és elemezhető alanyról; ellenben a különböző egyenként értelmezhetetlen személyek közötti kapcsolatról lehet beszélni mert a kapcsolat még kevésbé megfogható mint az érzelmek a testi-lelki kötődések és szuggessziók egy utálatos feltevés bölcs nevetése titkos ugyanakkor mindig is köztudatban volt mint minden amiről az emberek nem mernek gondolkodni mégis gondolkodnak rajtuk mert nem bár nem vegetatív de automatikus müködés ez is a lélek és a tudat és az ösztön kézfogása egy pontban való ritmikus kirobbanása egy kiértékelhetetlen és folyamatos végkifejlet amit sorsként hordozunk és előre ismerni akarjuk pedig nem is létezik valamikor hajthatatlanul bele akarják szülni azokat a magyarázatokat amikről azt hitték már előre látták őket de sajnos az emberi agyműködés más; az eleve tiszta az őszinte álmok hangtalanok színtelenek de az ébredéssel az újra-és újra feléledéssel egyidőben manipulálja az emlékeinket a látomásokról az agy ha az embernek automatikusan hazudik a teste és az agya is és ez a rend ebben az esetben a rend alapjáraton rendetlen ebből kifolyólag a káoszt ha még jobban megkeverjük sem lenne oka az életnek rendet tenni mivel mikor minden a helyére kerül az ember belehalna a krónikus harmóniába

kékállomás-játék

maradjunk itt tecc-halott malmozások közepette
egy makogó nappaliban szagosan érzékek nélkül
mindig a nadrágomban hordom azt a félig kiszakadt
szürke bőrtasakban klattyogó kavicspárt
múltkor azokkal engedtek csak fel a hallucinációs
mederhez ó öregem ha tudnád:;
az ütközés óta egyre olyanabb mint az öngyilkosság
hiányzik az a szag kéret az
az álltatnivaló kék állomás
a kavicsoknak gondolt üveggyöngyök
halkszavű játéka az a vonzáshatár az
a csiklandozó válaszkeresés egy
szárazra ivott nap után
hátbavereget- jöhetek én is?
te maradj inkább a fürdőszobában
ne gyere ne gyere ne gyere ne gyere
ne ne ne ne ne ne ne ne
de de de de de de de
ha már így alakult hogy ma találkozhattunk
örülök az új ismerettségnek-
szabad a kabátját?
még nem hideg van

gyertek értem

furcsa álmok a hónaljam alá szorították a lelkem ártó szellemét
biblia alakú fűcsomók álltatnak egy pudingillatú váróteremben 
gyertek értem! 
vége van leheletedzésnek de még
a bénult lámpafényegyenlőtlenségek is táncot kérnek tőlem 
csak én nem akarok 
gyertek értem
és azok az utolsónak hitt integetések sem lesznek fontosak 
és igazából látjátok 
ami ott van 
amik ott vannak
ott
fogjátok, és használjátok
azokkal azt csináltok amit velem akartok 
azt csináltok velem amit akartok
gyertek értem
csak a hangoktól félek picit gyertek értem

engedd ki

a matracon, a falon olajos jelzések mutatkoznak

üzentetik, hogy hol lógtak

örömpillanataink még az átvétel előtt

csendéletünk végül az értékrendjébe nőtt

szellemét hirdeti

elbeszélve a toleráns körzeti patológus

a fejedbe vonatokat és varrógépeket rejt 

vér, lepkék és sok egymást vonzó pólus

ők voltak itt először, és a jel nem felejt

most karikákat vág a kárpiton

elkiabált viszony

menj pszichiáterhez

bukfenc

szorongó áramlás

csak a tehenet sétáltatom utoljára a húsmentes bolygón

de félbetört a tű a bőröm alatt

ne aggódj ez csak egy kis turbulencia

azért fura hogy a lelkünk még az agyunkban van